Az utcán vagyok. Körülöttem fák és padok sorakoznak. Az éjszakában csak a motor zúgását hallom. Ezek a fák, már lassan több évszázada itt állhatnak. Bús és komor ágai, hajladoztak az őszi lágy szellő erejétől. Mintha sustorgást hallottam volna, de rájöttem, hogy ezek csak a levelek. Ez a finoman cirógató lágy szellő lassan elmúlt és csak a nyugodt sötétségben ültem. Azon merengtem, hogy mi az ami megfogott benne. Ahogy a lágyan leomló barna haját megérintem, és a bársony finomságát érzem rajta. Mikor belenézek szemébe és látom a tenger kékségét és annak moraját, a komolyságot, a szeretetet, a vágyat és a kínt, ahogy azt kívánja:
"Maradj velem!". Az ajkaihoz, nincs hozzá fogható szó. Ajkának lágy tapintása és érzékien való csókolása. Hiányzik, de mégis tudom, hogy itt van velem. Itt ül mellettem a padon és hallom ahogy a fülembe súgja: "Szeretlek". Lágy tapintása oly gyöngéd, mint ahogy a hulló rózsaszirom száll le testére. Ő nem ember. Ő egy tünemény. Egy álombeli tündér, aki mindig gondoskodik rólam, ha rosszat álmodom. Egy el nem múló szerelem és egy el nem múló fájdalom. Mikor nincs itt, és te csak rá gondolsz. Mosolyától jobb hangulatod lesz. Örülsz, mert boldognak látod, mert boldoggá tetted. Nem tettél semmit. Csak vártál és vártál. Szavakkal tudtad csak elmondani neki mennyire szereted. Ő megértette és elment. Még mindig szeretem és a távolság, nem feledteti el, hogy nekem ő ott van és mindig szeretni fogom. Már csak ezt a fél évet kell kibírnom. Egy örökké valóság, de a szívünk is örökre egybeforrt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése