Szabó K. Alexandra - Méregcsók

Először semmit sem éreztem,
Csak egy gyenge fuvallatot.
Nem is foglalkoztam vele.
Ő is békén hagyott.

Majd ködbe borult a táj.
Levegőt sem kaptam.
A semmiből egy éles marás,
Mitől bőröm is felszakadt.

És mire feleszmélek
A hatalmas fájdalomból,
Kábulatba esem
És elönt a mámor.

A Méreg elérte a szívem.
Nem térek magamhoz.
Vajon mi lehet ez?
Hiszen nem alszom.

Bűnös vagyok.
Függővé tett.
Minél többet kapok,
Annál többet kérek.

Nem bírok betelni vele.
Csak még és többet...
A hiánya lenne végzetem
Vagy a Méreg is megölhet?

2012

Szabó K. Alexandra - Kihúnyó földi fény

A hang lassan elszáll.
Néma csend ural.
A fény csak pislákol.
Lassan kihal.
Sötétség borul
A tájra, a világra.
Gyászba burkolózik.
Csendes fájdalomba.

Kihunyt egy fény.
Az egyik legnagyobb.
Könnyekkel teli szemmel
Az égbe kiáltod:
Mit ér e sors, az élet,
Ha nem vele, nélküle éled?
Mit ér a sok tett,
Mit együtt vittünk végbe?

Igazságtalanság.
De ez csak a hitünk.
Van, ami életben tartja;
A szívünk.
„Élet s halál, mind ugyanaz.”
Emlékekkel teli percek halmaza.
A pillanatok gyűjtése,
S később mindez felidézése.

Csend, néma csend.
Ezzel adózunk
A kihunyó földi fénynek,
Kinek neve az égben majd
Fényesebben ragyog,
Mint a csillagok.
De nevénél csak
Fénye lesz hatalmasabb.     



2008