Bódig Boglárka vagyok Balatonvilágosi lakos. 17 éves vagyok és számomra az irodalom jelent mindent. Bárhogy érzem magam, az irodalomban nyugalmat találok.
Insomnia
Éberen fekszel az ágyban. Kisgyerekkorodból visszamaradt világító papírcsillagok néznek rád vissza.
Próbálsz aludni. Túl éber vagy hozzá. TV-t nézel, zenét hallgatsz, olvasol. Egyiktől sem leszel álmosabb. Aztán eszedbe jut apád nyugtatója. Beveszel egyet. Fél óra múlva már alszol is. Örülsz, bejött, de kicsit sajnálod, hogy csak gyógyszer segítségével merülsz álomba. Ez az aggodalmad gyorsan elszáll.
Két hét eltelik, és fel sem tűnik, hogy nem alszol olyan jól. Mikor rájössz, csak beveszel kettő bogyót minden este. Szinte észre se veszed, már három kell, hogy elaludj.
Egyik éjszaka hívnak a haverok. Te már bevetted a gyógyszert, de miért ne?! Nagy baj nem lehet… Csak sörözgettek. Az alkohol és a nyugtató együtt olyan érzést vált ki belőled, amilyet még soha nem éreztél. Boldog vagy, szárnyalsz, bármire képesnek érzed magad. Hazaérve kellemesen elálmosodva bújsz ágyba.
Másnap csak az érzésre koncentrálsz, így nem érzékeled, hogy durvább vagy a társaiddal. Este várod, hogy szüleid lefeküdjenek. Mikor egyenletes szuszogásuk hallatszik, kiosonsz a gyógyszerekkel és egy üveg borral. Bódultan sétálsz a városban, akármit megtehetsz, senki sem szól rád.
Hetek múlva már senki nem szól hozzád, elidegenedtél a barátoktól. Egyre magasabb az alkoholtartalma az italoknak, és egyre több gyógyszerrel játszol. Tudod, a mai este más lesz. Abszintot vettél. Tudod, a nyugati országokban drognak számít, nem foglalkozol vele.
Úgy érzed, repülni tudnál, és nem kételkedsz abban, hogy tényleg tudsz-e.
Felmászol a panel legtetejére, onnan pislogsz az előtted elterülő világra.
Elrugaszkodsz a párkányról, és máris repülsz. A kabátod szárnyként suhog mögötted. Már félúton elhagyod ezt a világot, a becsapódást nem érzed.
Felülről szemléled az eseményeket, megbántál mindent.
Hetek óta nyugodtan alszol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése